Szabadon élő rákfélék

Akvakultúra

RÁKOK RÁKOK Crustacea A folyami rákot mindenki ismeri, és akinek alkalma volt a tengerparton is megfordulnia, az megismerkedhetett még másokkal, mint a homárral, a langusztával, a garnélákkal, a tarisznyarákokkal és még más egyebekkel is. A köznyelv csak ezeket a nagytermetű állatokat nevezi rákoknak, pedig tartozik ezek sorába még sok más, tőlük alkat tekintetében erősen eltérő és rendesen sokkal kisebb termetű szervezet is.

A gondosabb megfigyelő egyesekről, amelyekbe a leghamarabb beleütközhetik, mint az úgynevezett vízibolhákról maga is megállapíthatja, hogy azok valójában a rákok sorába tartoznak. De rák még például a mi pinceászkánk is!

Látható ebből, hogy a rákok csoportja igazán nem szegény változatos alakokban! A rákoknak azt a csoportját, melybe az említett nagyobb termetű és általánosan ismert, határozottan ízelttestű alakok tartoznak, Malacostraca néven nevezi, ami magyarul körülbelül annyit jelent, hogy lágyhéjúak.

Vízben élő bőr paraziták

Velük szemben van a rákfélék egy másik nagy csoportja, melyeknek a bőre sokkal puhább, ízeltsége vagy gyűrűzöttsége pedig rendesen sokkal nehezebben ismerhető fel; ezeket viszont Entomostraca névvel jelöli a tudomány, ami gyűrűshéjút jelent. Látnivaló, hogy e két név éppen megfordítva illenék rá a rákok két csoportjára! De megértjük a két név jelentését, ha azok történeti multját nézzük. Mert történetük is van. Ugyanis még Aristoteles jelölte meg a folyami rák rokonságába tartozó rákokat Malacostraca névvel, szemben a keményhéjú csigákkal és kagylókkal, amelyeket viszont Ostracodermata néven nevezett.

A mai tudomány ezeket a neveket kegyeletből mindmáig megtartotta, annak ellenére is, hogy félreértésre adhatnak alkalmat.

a legjobb gyógyszerek az emberi férgek ellen hogyan válasszunk féreghajtó szert

De így megmagyarázva a következőkben bizonyára nem fognak zavarni bennünket. Az ízeltlábú állatok Arthropoda nagy törzsében, amelybe mint láttuk, a százlábúak, a rovarok és a pókfélék vannak összefoglalva, a rákfélék igen határozottan megszabott helyet foglalnak el. A szabadon élő rákfélék ízelttestű vagy ízeltlábú állattal megegyeznek abban, hogy testük, törzsük és lábaik egyaránt ízekből épültek fel, és lényegileg megegyeznek azokkal abban is, ahogyan belső szerveik felépültek és elrendeződtek, de van egy sajátságuk, rossz lehelet a cermetből vízi életmódjukkal kapcsolatos.

Akvakultúra – Wikipédia

Van sok vízben élő rovar, pók és atka is, s eléggé gyakran vízben élnek legalább egyeseknek a lárvái, azonban ezek lényegileg még ekkor is szárazföldi állatok, amit az bizonyít, hogy a levegőből lélekzenek légcsöveik segítségével, vagy ha a vízből veszik is fel az oxigént, az e célra szolgáló szerveik sem egyebek módosult légcsöveknél.

Ellenben a rákok valódi vízi állatok, a vízből lélekzenek kopoltyúk segítségével, vagy pedig, szabadon élő rákfélék a kopoltyúik hiányzanak, ami szintén előfordulhat, a lélekzés testük egész felületén keresztül folyik le. A lélekzés e módjának természetesen az az alapfeltétele, hogy a bőr nagyon vékony legyen. De viszont nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy különösen az ászkák és a tarisznyarákok csoportjából egyesek az évezredek során a szárazföldön való életmódhoz alkalmazkodtak, azonban még ezekről is megállapítható, hogy vízi ősök utódai, mert lélekzőszerveik legalább részben még ma is kopoltyúhoz hasonlítanak.

Másik jellemző bélyege a rákoknak, hogy kifejlett korában majdnem valamennyinek – a kivételeket elsősorban az elcsenevészedett szervezetű élősködő rákok alkotják – 4 párnál több lába van.

Milanovich Domi Ezt tanítják a bűvészek az emberi figyelemről Létezik egy alapvetően békés, ártalmatlan állatfaj, amely a kihalás szélére került csupán amiatt, mert érdekes, kék színű, s egyben orvosi szempontból hasznos a vére, erre pedig egy egész iparág épült. De mégis milyen egészségügyi hasznot hoznak, és valóban érdemes-e kínozni érte a tőrfarkú rákokat? Képzeljük magunk elé a jelenetet: a fogságban szaporított tőrfarkú rákokat egymás mellé zsúfolják, a szívük közelében tűt szúrnak beléjük, és lecsapolják a vérüket.

Ennek alapján meglehetősen könnyen megállapíthatjuk, hogy a kezünkbe került ízeltlábú állat rák-e vagy nem? Mert mint láttuk, a rovaroknak 3, a pókféléknek pedig 4 pár lábuk van. Bizonyos nehézséget egyrészt csak a soklábú százlábúak okoznak, amelyek közül különösen a Glomeris-féléket lehet összetéveszteni egyes rákokkal, másrészt pedig egyes alsóbbrendű rákok, amelyeknek 4 párnál kevesebb szabadon élő rákfélék van.

Harmadik, majdnem általános sajátsága a rákoknak az, hogy két pár csápjuk vagy antennájuk van a fejükön, a szájnyílás előtt, míg a többi ízeltlábúaknak, ha egyáltalában vannak csápjaik, csak egy pár van. Testük külső burkát, mint az összes ízeltlábúakét, chitin alkotja.

Idegenhonos tízlábú rákfajok térnyerése

Ez a burok még erősen meg is szilárdul azáltal, hogy szabadon élő rákfélék mész rakódik le beléje, s éppen ezért nevezik a rákokat tudományos néven Crustaceáknak, ami körülbelül azt jelenti, hogy kéreggel fedett állatok. Régebben nem sokat törődtek ennek a bőrbe lerakódott mésznek a közelebbi vizsgálatával, azonban legújabban igen alapos és fontos eredményeket adó vizsgálatokat végzett ebben a tekintetben Dudich Endre, akinek a vizsgálataiból kiderült, hogy a rákok bőrében lévő mész nagyon különböző alakú és szerkezetű.

Összetételét illetőleg majdnem mindig abban a formában jelenik meg, melyet a tudomány kalcit néven ismer; s ez a mész egyes esetekben ahogy mondani szoktuk: alaktalan, vagyis nem tökéletesedett kristályokká, más esetekben azonban nagyon különbözőképpen csoportosuló kristályokká formálódik. A kristályok természetesen nagyon aprók, de azért a mikroszkóp alatt gyakran felismerhetők, míg máskor kristálytermészetük csak különleges vizsgálattal, sarkított fényben ismerhető fel.

Kiderítette Dudich azt is, hogy a kristályoknak, illetve a kristálycsoportoknak bizonyos alakja jellemző egyes rendszertani egységekre, családokra, csoportokra, nemekre, stb. A nyilt tengerben és a partok mentén egyaránt megtalálhatók, s megtalálhatók a legkülönbözőbb mélységekben is. Nem kevés azoknak a száma sem, amelyek az édes vizekben való élethez alkalmazkodtak s itt is otthon vannak álló és folyó, valamint tiszta és rothadó anyagokkal teli vizekben.

Szabadon élő rákfélék a tengerben, vagy az édes vízben szabadon lebegő állapotban él, és különösen az apróbb fajok igen nevezetes alkotórészei a vizekben lebegő úgynevezett planktonnak, a nagyobb fajok azonban legnagyobbrészt a fenéken lakó lények, s kövek, vagy az édes vizekben gyökerek között élnek, míg mások még a szárazon való nagy utak megtételére is vállalkoznak, sőt egyesek még a bokrokra és fákra is felmásznak.

Ragadozó állatok, tehát rendesen szabadon járnak zsákmányuk után, s erre az életre éles érzékszerveik, erős állkapcsaik, ollóik és végtagjaik teszik őket alkalmasakká. De van számos olyan is közöttük, melynek kezdetben jó úton meginduló ízeltsége későbben megáll; ezek helyhezkötött életmódra térve át annyira módosul a szervezetük, hogy már nem is hasonlítanak egyéb rákokhoz, és még inkább eltérnek ősi alakjuktól azok a teljesen elkorcsosult s idomtalan, élettelen zacskóhoz hasonlító fajok, melyek más állatokon, halakon, rákokon vagy férgeken élősködnek.

A bőrpáncél beborítja az egész testet, a végtagokkal együtt, de nem mindenütt egyforma erős, mert miként a többi ízeltlábúé, ezeké is megvékonyodott különösen az egyes ízek határán és a végtagok ízületein, természetesen abból a célból, hogy a test egyes részeinek és a végtagoknak a mozgathatóságát megkönnyítse, illetve lehetségessé tegye, viszont egyes pontokon, mint különösen az ollókon, erősen szabadon élő rákfélék.

Gyakori eset, hogy különösen az elülső szelvények táján kettőzetet vagy redőket alkot, melyek az egész testet, vagy annak egyes részeit külön is beburkolhatják, így pl. Nagyon sok kacslábú ráknak a héja, nyilván annak eredményeképpen, hogy ezek kifejlett állapotban mozdulatlanul az aljzathoz vannak erősítve, nemcsak különösen gazdag mészben, hanem azonkívül annyira hasonlít a kagylók házához, hogy a régebbi természetvizsgálók a kacslábú rákokat kalandos alakú kagylóknak is tartották.

A rákoknak nagyon gyakran pompás színét a bőr alsó rétegeiben szétfolyt festékanyagok okozzák, főképpen azonban az ugyanitt található, gazdagon elágazó színsejtek a forrásai annak.

Ezekben a sejtekben a festékanyag mozog, egyszer a sejt középpontjában gyűlik össze, máskor meg ismét szétterjedhet a nyujtványok legvégéig, úgyhogy egyszer nem is látható, máskor meg teljes erejében érvényre jut. Ezek a sejtek, melyeket újabban különösen Doflein és Degner tanulmányozott, gyakran sokmagvúak, s bennük a fehér, sárga, vörös, barna, ibolyaszínű és kék festékanyag egyszer folyós, máskor meg fínoman szemcsés állapotban van meg, néha több is egymás fölött vagy egymás mellett.

Nagyon gyakori a rákokban a vörös vagy vörösessárga szín, s ezeket bizonyos fokig a rákok ősszíneinek nevezhetjük, hiszen holta után a legtöbb ilyen színű lesz, mivel akkor a kék szín rendesen feloldódik, vagy vörössé változik. A vörös jellemző színe sok mélytengeri ráknak is, melyek itt élvén, napfény sohasem éri őket s így annak közvetlen vagy közvetett hatása alól ki vannak véve. Ellenben a barlangokban vagy hasonló földalatti üregekben élő, vagy magukat a homokba és az iszapba beásó fajok sárgák, mintha sápkórosak volnának.

A nyilt tenger legfelső rétegeiben élő rákok, éppen úgy, mint a mi tavainkban szabadon uszkáló fajok is, rendesen üvegszerűen átlátszók. Rokonaik azonban nagyon különbözően színezettek lehetnek szabadon élő rákfélék színezetük tekintetében a fenék uralkodó színével megegyező színűek.

Ugyanaz a faj is változtathatja a színét a környezetnek megfelelően. Így Carrington és Lovett megfigyelései szerint a tarisznyarákok világos homokfenéken sárgák, ellenben vörösesbarnák a vastartalmún és haloványbarnák, gyakran zöldes árnyalattal az iszapfenéken.

Egyéb hasznos víziállatok és más idegenhonos rákfajok

A legtarkább, nevezetesen pompás zöld, szabadon élő rákfélék példányokat azokban a pocsolyákban találjuk, melyek az Anglia körüli szigetek diorit- és szienitsziklái között az apály alkalmával visszamaradnak és amelyekben igen sok tengeri növény él.

Gyakran még ugyanaz az egyén is változtatja a színét, mindenkori tartózkodási helyének megfelelően, amit éppen azért tud megtenni, mert a festéksejtek, az ú. Matzdorff ebben a tekintetben beható vizsgálatokat végzett az Idothea baltica Pall. Az általa megfigyelt példányok színe általában véve mindig megfelelt legközelebbi környezetük színének, és pedig gyakran annyira, hogy őt hébe-hóba még a hónapokon át velük való foglalkozás után is tévedésbe ejtették.

Sötét vagy világos edénybe téve, színüket festéksejtjeik összehúzása vagy kiterjesztése által mindig a megfelelő módon megváltoztatták. Szemüket szabadon élő rákfélék lakkréteggel vonva be, elvesztették ezt a képességüket, amely egyébként már eredetileg is nagyon különböző volt az egyes egyének szerint. A festéksejtek viselkedésére semmi befolyása sem volt a tápláléknak, a napfény közvetlen behatásának, a víz sótartalmának és a hőmérsékletnek, míg más állatoknak, így a Nica edulis Risso nevű földközitengeri garnélának festékanyaga a hőfok csökkenésével összehúzódott a chromatoforákban.

Akvakultúra

Mivel a páncél merev, nem nő abban a mértékben, mint az állat maga, azért azt az állatnak időnként le kell vetnie. Ezt a jelenséget vedlésnek nevezzük.

Sok nem vedlő ízeltlábú állat átalakulása után, s miután bőrváza bizonyos merevséget és szilárdságot ért el, nem is növekszik többé, azok tehát bizonyos nagysághoz vannak kötve. Ellenben az időközönként megvedlő rákok életük végéig növekszenek. Vizsgáljunk csak meg néhány száz cserebogarat: azt fogjuk látni, hogy a nagyságukban mutatkozó csekélyfokú különbség még lárvakorukból ered s az később már nem tud kiegyenlítődni.

körömférgek, akiknek volt mik az őz parazitái

Ellenben a kicsiny rákot éltetheti a remény, hogy nagy lesz belőle, hacsak az eléggé előre nem látó gazdálkodás arra nem kárhoztatja, hogy időnek előtte a konyhára kerüljön.

Ha meggondolja az ember, hogy nemcsak a legfínomabb külső szervek, tapogatók, szemek, kopoltyúk szabadon élő rákfélék le ennek során külső burkukat, hanem még a bélcsatorna is, s a gyomor szintén elveti azokat a fogakat, melyeket gyomrában a chitin alkot, könnyen megérthetjük, hogy a mi folyami rákunknak már néhány nappal a vedlés előtt nincsen valami különösen jó étvágya; hogy is gondolhatna az ember valami sokat az szabadon élő rákfélék, mikor valamennyi foga lötyög a medrében?

a rossz lehelet okoz orvosságokat

A közelgő katasztrófa szele kiérzik már a bőr tapintásától is: a páncélt megnyomva érezzük, hogy valamelyest enged a szabadon élő rákfélék. Ugyanis a vedlést megelőző időben a bőr részben meglazul a mész feloldódása következtében, különösen a mell páncélján és az ollók legkarcsúbb részein.

Nemsokára erre az állat nyugtalanná válik. Lábait összedörzsölgeti, aztán a hátára veti magát, egész testével dolgozik, míg csak nem sikerül szétszakítania azt a bőrrészt, mely az ú. A páncél fölrepesztése nyilvánvalóan nagy megerőltetésébe kerül az állatnak és Vitzou szerint állítólag erősen meg tudja a munkát könnyíteni azáltal, hogy több vizet vesz fel a vérébe, mint rendesen. A víz felvétele által megnövekszik a vérnyomás, de megerősödik azáltal is, hogy a vér az ollókból és a többi végtagokból is a törzsbe áramlik.

Egyéb hasznos víziállatok és más idegenhonos rákfajok null Egyéb hasznos víziállatok és más idegenhonos rákfajok Egyéb hasznos víziállatok és más idegenhonos rákfajok Ezzel szemben számos más állatfaj is él vizeinkben, melyek közül néhányat, különösen a régebbi időkben, hasznosítottak, fogtak, gyűjtöttek. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló

Ha az ember ebben az időben letöri az olló végét, az üresnek látszik, lágy részei már összezsugorodtak és visszahúzódtak a második ízbe. Hogy egyébként a belső nyomás emelkedése más rákok vedlésében is szerepet játszik, azt Giesbrecht megfigyelése is bizonyítja, szabadon élő rákfélék szerint egy bolharák Notopterophorus vedlés előtt egész gyomrát megtöltötte vízzel, s ezzel érte el azt, hogy régi bőre fölrepedt, az új pedig kisímult.

Tartalomjegyzék

A folyami rák az első erőlködés után pihen egyet. De csakhamar ismét elkezdi lábait és egyéb testrészeit mozgatni, s ekkor meg lehet figyelni, miként távozik egyre a fejtor páncélja a lábaktól. A rák néhány perc vagy óra mulva egészen kihúzza magát a bőréből, olyanképpen, hogy először fejével hátrafelé húzódva szemeit és tapogatóit szabadítja ki, azután pedig a lábait húzza ki szűk börtönükből. Ez az utóbbi okozza neki a legnagyobb nehézségeket.

De ha egyszer ezen a valószínűleg fájdalmas műveleten túl van, nagyon gyorsan megszabadul a gunyájától. Fejét kihúzza a hátpajzsból, és farkát is nagyon könnyen kiráncigálja tokjából. Az éppen megvedlett rák bőre lágy, azért az állat teljesen védtelen, és mivel izmai is nélkülözik a szilárd támasztékot, egészen tehetetlen is.

Súlyos ára van a gyógyító erejű vérnek, de elég jó üzlet

Azonban ezen az aggodalmas időszakon, amelyben a rákot vajráknak szokták nevezni, egy célszerű berendezés segítségével pár nap alatt átesik.

Mindenki ismeri azokat a lencsealakú mészképződményeket, az ú. Mivel a gyomor belsejét is chitinréteg borítja, azért kezdetben a rákszemek is a burok alatt fekszenek, mindkét oldalon egy-egy. Csak a vedlés során jutnak be a gyomor üregébe, ahol azután gyorsan feloldódnak.

A feloldott mész bejut a vérbe s abból végül a páncélt kiválasztó sejtekbe.

szabadon élő rákfélék féreg Vietnamból

Jóval tovább tart a homár bőrének a megkeményedése; ez a bőr közvetlenül a vedlés után gyönyörű szép bársonyfekete. Hasonlóképpen sokáig tart a tarisznya- vagy rövidfarkú rákok bőrének a megkeményedése is; ezek erre az időre rejtekhelyekre, sziklahasadékokba, kövek alá, lyukakba húzódnak vissza. Azonban nem minden rák veti le egészben a bőrét. Így pl. A vedlés után való növekedés nem jelentéktelen.

Hyatt megfigyelte, hogy egy homár a vedlés után korábbi hosszúságának több mint az ötödével meggyarapodott. A vedlések száma, melyeken valamely állat élete során átmegy, fajok szerint nagyon változó; úgylátszik, hogy a kisebbek általában véve sokkal gyakrabban vedlenek a nagyobbaknál. Jurine megfigyelte, hogy bolharákok 17 napon belül 8-szor átestek ezen a folyamaton. A mi folyami rákunk életének első évében alkalmasint 6–szer vedlik meg, a másodikban 5-ször, a harmadikban 4-szer, a negyediktől vagy az ötödiktől kezdve, amikor körülbelül ivaréretté lesz, a hím nyilván kétszer, a nőstény ellenben alkalmasint csak egyszer vedlik szabadon élő rákfélék élő rákfélék évenként.

Miként látszik, némelyik, vagy talán valamennyi tarisznyarák hímje és nősténye nem egyszerre vedlik meg. A párzás hamarosan a a parazita a lány testében élt megvedlése után megy végbe. Ennek megvan a maga határozott oka.

A tarisznyarákok nőstényei u.

Navigációs menü

Ha az anya petéit még a vedlés előtt rakná le, akkor a páncéljával együtt a petéket is levetné magáról s azok tönkremennének; ezért a peték lerakása rövidesen a vedlés után megy végbe, hogy azoknak elég ideje legyen a kifejlődésre. Így érthetjük meg a mi parti tarisznyarákunk, a Carcinus maenas L. Ugyanis ez állat hímje a nőstényt, Coste szabadon élő rákfélék, már akkor hatalmába keríti, mikor az még valamelyest a vedlés előtt áll és több napon át magával cipeli, hogy a vedlését megvárja.

Azonban a nőstény azért a vedlés után azonnal nem kapható mindjárt a párzásra, hanem csak pár nap mulva, amikor a páncél bizonyos fokig már megkeményedett. A rákok teste, miként a többi ízeltlábúaké, egymás mögött sorakozó gyűrűkre, szelvényekre vagy metamérákra tagolódik. Vannak más ilyen gyűrűkből összetett állatok is, mint pl. A szelvényezettségnek ezt a formáját heteronómnak szoktuk nevezni pl.

Nagyon gyakran megtörténik, hogy a test bizonyos részein több szelvény összeolvad egymással. Így a fej mindig több szelvény, legalább is ötnek az összeolvadásából jött létre, de még további szelvények is összeforrhatnak vele.

FÉREGATKÁK (Pentastomidae) | Brehm: Állatok világa | Kézikönyvtár

A fej csak nagyon ritkán van élesen elválasztva a mögötte következő első torszelvénytől, hanem inkább összeolvadt vele és ezzel még további szelvények is összeolvadva, az ú. Sőt e testtájéknak a kialakításában esetleg még hátrább eső, a potroh vagy abdomenhez tartozó szelvények is részt vehetnek, vagyis olyanok, melyek a közönséges nyelvhasználat szerint ú. Az élősködő életmódot folytató rákok szelvényezettsége többé vagy kevésbbé elmosódhatik. Ha a szelvények határait többé nem lehet felismerni, azoknak a számáról igen gyakran a végtagok száma adhat felvilágosítást, mert az általános szabály az, hogy minden egyes szelvénnyel egy-egy pár ilyen oldalfüggelék kapcsolatos.

A tor szelvényeiről csak ritkán hiányzanak, ellenben már gyakrabban hiányzanak a potrohéiról, viszont a fejen majdnem mindig megvannak és itt rágó- és tapogatószervekké alakultak át.

További a témáról