A haj a férgek miatt kidőlhet

a haj a férgek miatt kidőlhet

Olvasó közönségem iránti kötelességet reménylek teljesíteni, a midőn jelen művemben ugyanazon időszak képeit adom vissza, melyből «Erdély aranykorát» vettem. E két regény között nem kivánok művészi összefüggést kerestetni, — ha volna, az mindkettőnek hibája lenne; csupán a kor vezéreszméi közösek, melyek mindkettőn keresztül folynak s miknek jellemzése a haj a férgek miatt kidőlhet fő törekvésem.

Lehet, hogy ezen tárgyak nem érdekesek, de tanulságosak; lehet, hogy ezen kor nem gazdag dicsőségben, de gazdag erényekben és bölcseségben. Tán választhattam volna fényesebb időszakot Magyarország történetéből, hol rajzolásaim gyöngeségét a szinek ragyogása pótolta volna; ámde egy nemzetet nem a szerencse, hanem a balsors jellemez; s az alakok, melyek itt felmerülnek, bár nem félistenek, de egész emberek.

Erdély ez időszakban az európai önálló a haj a férgek miatt kidőlhet sorában áll, mely saját kormányzattal, törvénynyel, uralkodó vallással, fejedelmi udvarral bir, hol az ausztriai, franczia, lengyel és török birodalmak követei állandóul tartózkodnak. Künn, a Királyhágón és a székelyhidi váron túl, már felfordult világ van, ott török basa osztja parancsait a helységeknek, ott a várakon félhold ragyog, s üldözött hit és polgárszabadság jó menedéknek tartja a félhold uralmát; a magyar ellenségeinek segít önmagát pusztítani.

Titkos és nyilt villongás minden körökben, csak Erdély kardja nyugszik: félelmes fegyver, ha egyszer ki van húzva, de utolsó fegyver, ha egyszer ki van ütve a kézből. Én iparkodtam őt embernek festeni. Pesten, ik november én. Jókai Mór. Szép derült nyári éjszaka volt, az új hold már leszállt az égről, egy felhő sem látszott azon, csak a fényes csillagezrek ragyogtak csendesen a föld felett.

Minden néma volt körül, szél sem ingatta a fákat, hegy és völgy pihent csendesen, csak néha ütődött fel valami távoli ismeretlen hang s egy-egy pillanatra mintha világosabb lett volna az éj; mintha az alvó természet álmában beszélne, s a behunyt szemű éjszaka fel-felnyitná szempilláit.

Maga Kolozsvár oly édesdeden szunnyadt fekete zsindelyes tetőivel s méla tornyaival a völgy teknőjében, hogy még egy lámpafény sem árulá el benne az életet, s miután a a haj a férgek miatt kidőlhet szigorúan meghagyá, hogy az ő palotája előtt ne kiabáljanak az éji őrök, azok annyira szót fogadtak, hogy az egész városban sem kiálták meg az órát.

férgek felnőtteknél drogok a székletben nyálka lehet férgekkel

Oka pedig eme tilalomnak az volt, hogy a fejedelem az éjszakai órákat palotája toronyerkélyén szokta tölteni, vizsgálva a csillagokat; mert a mióta Erdélyben a mult télen a legelső északfény feltünt, melyet még akkor a legnevezetesebb természettudósok sem ismertek, Apafi minden egyéb tudományos dolgaival felhagyott, annyira beleszeretett a csillagászatba, még pedig annak tisztán tudományos oldalába, mellőzve a csillagjóslásoknak akkoriban divatozó babonáit.

Egész éjszakákat elült ott a torony tetején, mikor szép csillagos idő volt, egyik vagy másik meghittje társaságában, minők voltak Biró János uram, az udvari mulattató, tudós Passai János uram, professor, és nagytiszteletű Magyari László uram, az udvari lelkész, kiket néha Bornemissza Anna maga is felváltott; hanem már az ilyen eseteknél volt Apafinak annyi jó izlése, hogy a csillagokat ne a láthatáron, hanem a felesége szemeiben vizsgálja.

ISTEN CSODÁI.

Ez éjjel épen a nagytiszteletű uron van a sor, ki is ülvén Apafi mellett a nagy zsellyeszékben, kezeit testének nem megvetendő terjedelmű alsó részén egymásba fogva tartván, már-már annyira elnyomattatott a buzgóság által, hogy úgy szólván alszik is.

Miatta a fejedelem találhat csillagot eleget. Apafi pediglen egy nagy kihúzó-behúzó, kerekes ágyúnyi nagyságú telescopiummal czélozván az eget, nagy figyelmesen kíséri a plánéták futását, hogy szinte belefájdul az egyik szájaszeglete az örökös félszem-behunyásba, midőn ama rejtelmes villanások megdöbbentőleg kezdenek hatni figyelmére.

Ha ő felségének úgy tetszik, hogy a derült ég villámokat löveljen, én megnyugszom szent akaratában, s nem kérdezem miért van az? Egyszerre, mintha az égboltozaton tört volna keresztül, iszonyú recsegés-ropogással támad elő egy óriási meteor s elkezd futni déltől észak felé, épen mintha Kolozsvár fölött repülne. A pompás tűzgolyó szikrákat gyógynövényekkel történő helminták kezelése vonult végig a magasban lassudan, méltóságosan, mint egy kialvó nap, mely nem képes az eget bevilágítani többé; hosszú tűzfarka kígyózva vonult utána, s ezernyi szikrát hányva pattogott oly robajjal, mintha érczszekerek rohannának vashidakon keresztül ott a magasban.

Az égi zajra egyszerre megelevenült a környék, az emberek kifutottak házaikból a tünemény bámulatára, az utczák megnépesültek, s a közelebbi oláh falukból áthallatszott, mint verik félre a harangokat.

a haj a férgek miatt kidőlhet férgekkel a viszketés állandó

A tűzgolyó pedig, mely nagyságára akkora volt, mint a tele hold, miután a legsötétebb vörösből fokonként a legfényesebb ezüstfehérbe ment át, s még egynehányszor majd kékre, majd rózsaszinűre változtatta szinét, s e közben a szivárvány minden szineire váló csillagsziporkákat hullatott zörgő ropogás top gyógyszerek férgek, egyszerre sebesen kezde lefelé bukni, addig vízirányosan úszó farkát maga után kapva.

Ezen pillanatban a villámnál ezerszerte ragyogóbb lobbanással és mennydörgéssel, mely a földet reszketteté meg, szerteszét pattant a meteor és az ég ismét sötét lett, mint azelőtt. A kolozsváriak azt hitték, hogy épen fejük fölött szakadt szét e tűzgolyó, pedig Brassóban is épen úgy látták támadni és elmulni, oly végtelen magasságban járt az; sőt Szent-Miklóson le is ütött egy szétszakadt darabja, s épen Sándor Mihályné asszonyom házára esvén, annak asszonya, fogván egy dézsa vizet, nyakon önté vele a menykőt, s aként fogá azt meg a kötényével, de meg is égette a kezét emberül, s még másnap és harmadnap is oly forró vala az égből esett tömeg, hogy puszta kézzel nem lehete hozzá nyulni.

Mellette ült a festett lóczán Drágos Cyprián uram, a helybeli pópa, kivel a református esperes példás egyetértésben élt, számtalanszor megvendégelvén őt, ki már kalugeri állapotában igen ragaszkodék derült kedélyű collegája családi köréhez. Még akkoriban sem Csetnek, sem Kospallag nem birt országos nevezetességgel, s a haj a férgek miatt kidőlhet pipázás még csak az országgyűlési tilalmakból volt ismerve, s a magyar ember csak nevette a bolond törököt, a ki füstöt a haj a férgek miatt kidőlhet és bort nem iszik, 2 minél fogva a két tisztelendő úrnak nem lévén módjában az ujabbkori időgyilkolási szerekhez folyamodni, bőséges ideje maradt a világ folyása felől elmélkedni.

Az emberek jöttek-mentek előttük, s a két jó urnak különös mulatságul szolgált az előttük járók köszöntési módjából eltalálni, melyik hitfelekezethez tartoznak?

Ha jött egy szép csendesen ballagva az utczán, s oda se nézve a tisztelendő urak felé, midőn már túlhaladt rajtok, akkor megemelé kalapját, egy dicsértesséket mondott s folyvást rá sem tekintett azokra, a kiknek köszönt: — ez pápista volt. Jött egy másik, az már messziről szemébe nézett a két urnak, s még mikor túlhaladt rajtuk, akkor is hátrafordított fejjel nézett vissza rájuk, de nem köszönt: erre fogadhatunk, hogy unitárius.

Ha jött egy, ki már jó messziről levette kalapját s hosszu hálálkodással közelge feléjök: az oláh volt; odament hűségesen kezet csókolni előbb tisztelendő Drágos uramnak, azután becsülettudásból Magyarinak, ki is hiába küzdött ellene, az oláh addig odább nem ment, míg le nem fogta és kezet nem csókolt.

Végre, ha jött valaki, megemelt kalapjával Magyari uram felé mutatva, s jól kimondott, kerek hangon így kiálta: «szerencsés jó napot kivánok kegyelmednek, nagytiszteletű Magyari László uramnak! A két úr nevetett rajta eleget. Jöttek azután a vásáros asszonyok, egyik egyet, másik mást hozott a papnak, s vissza nem utasította légyen a kegyes adományt, bárha semmi szüksége nem volt rá, mert különben kikiáltották kevélynek.

Jön egy asszony, hóna alatt hoz két döbözt. Az asszony visszajön. Jön utána egy másik asszony, talyigán hozott egy bödön lépesmézet. Visszajön aztán, s megáll a pap előtt. Magyari László uram nem hagyja magát a haj a férgek miatt kidőlhet. Ismét a másik asszony jön. Tudja kegyelmed, hogy én sarkantyut nem viselhetek?

Van nagytiszteletű uramnak hajadon leánya, majd ha azt férjhez adja, aztán annak fia születik, s az majd megnő, annak jó lesz.

A pap kaczagott, hogy a könyei folytak bele, elhagyta azonban a kaczagást, észrevevén, hogy az asszony erőnek erejével sirni szeretne. Megmondja kegyelmed a magisternek, hogy össze ne jőjön velem valahol, mert… Az asszony elsompolygott, kevés idő mulva jött a másik. Nagy titkolózva odament a paphoz, előre engedve sejteni, hogy iszonyu dolgoknak akar hirdetője lenni.

Gondolja csak nagytiszteletű uram, a mult éjszaka a mint a szérűs kertemből jönnék haza felé, hogy rövidebb úton járjak, a külső kápolna felé tértem: hát a mint ott nagy csendesen elhaladok, íme három vagy négy ismerősömmel találkozom össze, kik szintén a város felé szándékoztak s a mint engem megláttak, suttogva mondának, hogy az Isten szerelméért ne menjek tovább, mert veszve vagyok.

  • == DIA Könyv ==
  • Ősz, tél? Kidőlt az egész család? - Medic-Poliklinika

Én el nem tudám gondolni, mi történt? Jóságos atyám! Nekem hajamszálai borzadtak; most sem tudom, miért nem futottam el onnan? Végre elvégződött az ének és az orgonaszó; nagy halkan megnyílt a kápolnaajtó s kilépkedtek rajta egyenkint a kisértetek, fehér halotti lepedőkbe burkolva, s mintha nem is galandféreg cestodes járnának, egyenkint eltüntek a temető halmai között.

Minket a borzalom nem a haj a férgek miatt kidőlhet szóhoz jutni. Mi nem akartuk őt meglátni, de ő észrevett bennünket s oda jött hozzánk nagy remegve s jó estét mondva, elbeszélte, miként már negyedik éjszakája, hogy őt a rémek fölkeltik ágyából és kényszerítik velük a kápolnába menni, a hol egy óra hosszat neki orgonálnia kell, mihez a kísértők énekelnek, s midőn vége az éneklésnek, egy kísértet felmegy harcolni aszcarissal kathedrába s ott elkezd szónokolni, de ő nem hall belőle egy szót is, csak azt látja, hogy a a haj a férgek miatt kidőlhet mozog és a kezei járnak.

És hogy mindez nem jót jelent, hogy gonosz idők vannak reánk készülőben, háboru és mindenféle ellenséges futás s az országnak zürzavaros felfordulása. Én valójában nem is beszéltem senkinek nagytiszteletű uramon kívül, mégis tele van már véle az egész város. Már most én mitévő legyek? Az asszony nagy hálálkodva eltávozott; a két pap hallgatásba merülve maradt, a hallott csodákon elgondolkozva, miglen Magyari László uram egyszerre minden előleges invectivák nélkül felugrott helyéből s elkiáltva magát: «hazudsz, ha mondom!

A pópa megfogá köntösét. Miért ne lehetnének azok a legegyszerűbb események a világon, miket a vakhit a csodák országaiba emelt? Nem emlékezik-e kegyelmed a mult évre, a midőn egyszerre elkezdtek egész Erdélyországban gyujtogatni? Kiárad a Maros s elönti az országot, másnap azt beszéli a nép: így fog a vér elözönleni rajtunk!

A sáskák megjelennek a határon, idebenn már azt beszélik, hogy annyi fegyveres készül ellenünk. A pillangók veres cseppeket hagynak a leveleken, azt mondják: ez véres verejték, melyet a természet előre való borzadásában izzad.

a haj a férgek miatt kidőlhet

Üstökös jelenik meg, ím azt mondják, ez azon égő kard, mely sokakat ki fog oltani! Bizony mondom kegyelmednek, hogy e csodák mind a magasból származnak, de még sem az égből. Míg a nagytiszteletű urak eként beszélgettek, a vásártéren valami látvány adta elő magát; a népség egy helyen csoportosulni kezdett s nehány pillanat alatt oly nagy lett a tolongás, hogy egy almát nem lehetett volna lehajítani.

Im azonban nagy futva érkezik a tömeg közül egy köpczös, kerek hasú férfi, s már messziről integet és kiabál. Magyari megismeré a kisded férfiúban az egyházfit s nem tudá mire vélni e minden formalitásokat mellőző hivogatását, azért is bevárá, míg egészen odaért.

Egyházfi uram, menjen kegyelmed a szobámba s hozza utánam a nádpálczámat. Collega uram, maradjon addig itt. Azzal egész tekintély súlyával az összecsődült sokaság közé lépett, az emberek megismerték s utat nyitottak előtte egész addig a kisded térségig, mely bámulatuk tárgyai számára volt felhagyva. Egy lánczokkal körülvett kő-emelvény volt az, melynek legalsó lépcsőjén egy meghajlott termetű száraz férfi állt, a legtetején pedig egy hamuszin pofájú siheder feküdt, összekuporodott állapotban.

Ez volt az ördöngös, ama másik pedig magister Szénási, vagy mint őt felsőbb körökben nevezték: Proteus Transsilvanicus, kivel bennünket nagytiszteletű Magyari László uram most mindjárt bővebben meg fog ismertetni.

Fodrász-freerunning

Az esperes megállt a tér közepén, positurába vágva magát s kezeit hátra téve, a magisternek fordult: — Mit mivelsz e helyen te korhely Proteus Transsilvanicus?

A megszólított mellére tevé kezét s arczát földig hajtva, felfordítá szemeit az égre, hogy alig látszott valami a feketéjükből, s arczát oly háromszegletűvé húzta, hogy a ki nem ismerte, megszánta volna; és szólt a legalázatosabb, reszketeg, könyörületre indító hangon: — Avagy miért nevez engemet kegyelmed korhely Proteus Transsilvanicusnak, holott az én nevem magister Szénási?

TÖRÖK VILÁG MAGYARORSZÁGON

Kukta voltál Nagy-Váradon, de elszöktél egy gazdag zsidó leánynyal, s hogy hozzá juthass, zsidóvá lettél érte. Kiszöktél Törökországba, ott eladtad feleségedet a thessaliai basának, s hogy ne reclamáljanak, áttértél az Izlam hitre, onnan megszöktél és voltál czinczár sok ideig Belgrádon, mikor legutoljára bejöttél Erdélybe, már akkor unitarius voltál, mert pénzt gyüjtögettél a szamosujvári templom számára; s mi vagy most?

A megszólított felemelé kezeit az égre s hosszasan felsóhajtott: — Oh én uram, én erős kősziklára építtetett váram, ím lássad az én ellenségem minő vermet ás én alám, hogy benne elejtsen! A mint a magister elvégzé patheticus beszédét, fölemelkedék a kőemelvényre fektetett ördöngös, s rémséges szemforgatással végig tekintve a sokaságon, csuklások és hörgések által szakgatott hangon megszólala: — Jaj!

Eljön az urnak rettenetes napja és elvesznek az ég világosságai! Sirjatok Moáb leányai és öltözzetek zsákruhákba, mert a jajgatás egyik hegytől a másikig fog hangzani s a hegyek oldalain a kősziklákhoz paskolt kisdedek vére omlik alá!

Azért készüljetek, hogy a ti dárdáitok meg ne rozsdásodjanak és a ti kézíveitek idege meg ne lankadjon, hogy a midőn eljön a rettegéseknek a paraziták eltűnnek, a felemelt zászlók ébren találjanak!

Zeneszöveg hozzászólások

Tisztában vagyunk; s azzal odalépett az ördöngös elé, ki véres szemeit ijesztően hordozá végig a megrémült tömegen. Jámbor próféta, valjon nem tudnád még, hogy a mai világban nem szokás kézíjjal lövöldözni, hanem puskával?

E comicus észrevétel halk nevetést kezde gerjeszteni a körülállók bátrabbjai közt, melyet elfojtandó egyszerre fölegyenesedék a dæmoniacus s összeszedve arcza minden borzasztóságát, a pap felé fordult s reszketeg tíz újjával felé mutatva, kísértetes hangon kiálta rá; miközben magister Szénási is kárörvendő arczczal irányzá mutató újját a megszólított felé. De Magyari László uramnak se kellett több!

Ősz, tél? Kidőlt az egész család?

Ereszsze el a hajamat, nagytiszteletű uram. Az exorcisáló e szóra elereszté az ördöngöst s míg az a nép szitka és kaczaja és ütlegei között elszaladt, Magyari a magisternek fordult.

Futott volna már ez a nyavalyás is, de a pap megragadá köntöse szélét s épen akkor érkezvén oda az egyházfi a nádpálczával, ilyen szép tanítást kötött a lelkére: — Te Istent gúnyoló tarkahitű a haj a férgek miatt kidőlhet musulmánra fordított edomita, tudd meg azt, hogy én semmiféle ördögtül nem rettegek, legkevésbé pedig az olyantól, a ki emberekben lakik. Ha tehát valahol kóboroltodban még egy ily atyádfiával összetalálkozol, elmondd neki, hogy adott nekem az ég egy hatalmas ördögűző eszközt s itt felemelé a nádpálczátmelylyel a hasonlatos rosz lelkeket nemcsak az emberekből, hanem az országból is ki tudom kergetni.

Szénási szeretett volna már menni. Ha a fejedelmi halastóban még valaha ütközetet mernek tenni a halak, én valamennyi kertészt és halászt mind elcsapatok a hivatalából. Végtére: mondja meg kegyelmed azoknak a kísérteteknek, kiknek kegyelmed éjszakánként orgonálni szokott, hogy gyógyszer férgek gyermekek számára fénykép ne próbálják többet az orrukat ütni a lakásaikból, mert én magam oda állok egy fustélylyal s fogadom, hogy úgy helybenhagyom őket, hogy vissza nem kívánkoznak többet az árnyék világra, a míg én itt vagyok.

Ez szóm és mondásom. Többire a haj a férgek miatt kidőlhet az Isten javítsa meg kegyelmedet. Az elbocsátott renegát köpönyegébe huzódva, iparkodott elveszni a néptömeg között, mi alatt nagytiszteletű Magyari László uram nagy diadallal tért vissza a parochiára, melynek lugasa alatt nagy csendesen üldögélt tisztelendő collegája, nem vévén részt sem pro, sem contra a viadalban. A majoresco tizenkét bojárnak parancsolt, ötvennégy faluból szedte a dézmát és füstpénzt, esztendőn át kilencz hónapig lakott Stambulban s tartotta a szultán kengyelét, mikor az lóra ült, s háború idején kétezer lándzsással csatlakozott a macedoniai basa dandáraihoz s szabad volt neki lehuzni a papucsait, mikor a serail külső udvarába lépett.

Ennyi kitüntető előny mellett a kisebbik testvér sorsa épen nem volt valami ragyogó: annak pappá kellett lenni, vagy kiskereskedővé, vagy valami jó házasságot csinálni, mert azt a család tekintélye meg nem engedheté, hogy a haj a férgek miatt kidőlhet bátyja udvarában a többi csatlósokkal együtt inaskodjék.

Ott vesződött sok éven át az élettel, fizetése ruháira is kevés volt neki, s ha saját kezeivel nem töri a földet, a málékenyérből sem látott volna eleget. Házassága első évében egy kis leánykája született, több nem is lett aztán; hanem ennek a számára türt, kuporgatott a jó ember feleségestül együtt: hogy ha ők meg találnak is halni, annak maradjon valamicskéje. Ilyenformán minden forintjából félretett egynehány batkát, hogy majd ha abból szép kerek somma lesz, vesz belőle leányának — egy tehenet.

Egy tehén! Ez volt vágyainak netovábbja. Ha neki egy tehene volna, ki volna nálánál boldogabb? Vaj és turó kerülne az asztalra bőséggel, még el is lehetne belőle adni.

A borjuját fölnevelné s eladná a mészárosnak jó drágán, kikötve belőle egy fertályt husvéti ünnepekre; egy tehén annyi mulatságot adna az egész családnak: reggel megitatni, megtörölgetni, kivezetni a mezőre, a csengetyűje szólna egész nap a legelőn; este bejönne az udvarra, odafenné az oldalát a szederfához, bedugná fejét a konyhaajtón, csillag volna a homlokán, meg hagyná a fejét vakarni, a nyakát megveregetni, s elvenné a kis Mariska kezéből a nyújtott málépogácsa-darabot.

Csak ő egy tehenet vehetne valaha! Ez volt a család utópiája, mindennapi óhajtása, György már szederfát is ültetett az udvarra, hogy legyen a Csákónak mihez dörzsölni az oldalát s a kis Mari mindennap letört a pogácsájából egy darabkát s eldugta a fészer alá: majd jó lesz a kis boczinak.

S ime, midőn már annyira mentek volna a takarékfillérkék, hogy a legközelebbi vásár alkalmával már megvehették vala a tehenkét: már mindennap arról beszéltek, milyen lesz? Hogy megsiratták azt a tehenkét! Mihály úr rögtön elhagyá régi állomását családostúl együtt, szekéren utazott egész Bukarestig először történt vele életében ez a méltóságott átvéve a család okiratait, birtokába helyezé magát a roppant uradalomnak, melynek kiterjedéséről azelőtt fogalma sem volt.

Rumnik mellett volt a családnak egy ősi lakhelye, melybe Mihály úr bele is költözött. A tisztes ősi ház rozzant volt már és kényelmetlen, hajdani birtokosai szüntelen az országon kívül lakván s csak látogatni járva bele; ámde palota volt ez az új örökösnek, ki alig tudott megszokni szűk fagunyhója után e nagy pajtányi szobákban, s utóbb is beérte egyik felével, a másik szárnyat üresen hagyva, minthogy nem tudott vele mit csinálni?

Élete delén át sanyaru munka és nélkülözéshez levén szokva, az annyira második természetévé vált, hogy milliomos létére sem tudott jó izüen enni másból, mint a málépogácsából, s ünnep volt nála, ha puliszka került az asztalra. Korán kelt és munkásaival együtt versenyt dolgozott, s ha a bérbe szegődött ködmenek közül, a mit a béresei közt kellett volna kiosztani, egy-egy megtetszett neki, megtartá magának, a béresnek pedig oda adta az árát, hogy vegyen másikat.

BUDDHA BESZÉDEI

Csizmája töretlen borjubőr volt, s egy-egy báránybőr süveget évekig elviselt, s drága ló volt alatta, a melyért ő ötven tallért adott. Tiszttartóit, kasznárait elcsapogatta egyenként, mert hintóban jártak s nyusztot és asztrakánt viseltek bekecseiken; betölté helyeiket béresekkel, kiket maga tanított számadolni.

Felesége meghalván, leányát a szomszéd faluba járatta a kántorhoz abéczét tanulni gyalog, két hajdu kisérte, hogy a kutyák az úton meg ne tépjék. Mikor megnőtt a lányka, a konyha és háztartás gondjai bizattak reá. Néha a szomszéd faluból átjárt egy fiatal hányiveti bojár, ki szerette volna a leányt elvenni, s úgy is volt, hogy az apja hozzá adja.

Ily igények mellett azonban csakhamar oly összegre kezde szaporodni Mihály úr pénzbirtoka, hogy utóbb maga is elszörnyedt bele.

Hisz ő egy századrészét sem birta elkölteni évenkénti jövedelmének, s akárhová gondolt, hogy mivé fordítsa a megmaradt tömeget?

Vett már teheneket egész gulya számra, sertéseket vásált ezerével, de az megint mind pénzzé vált nála, beruházott tőkéi egy év alatt visszafordultak dús kamatban, és a jámbor ember kétségbe volt esve, ha e minden kivánságán felül szaporodó kincshalmazra gondolt, melyet sem elkölteni nem tudott, sem élére verni nem akart.

Szeretett volna már urat is játszani, csak a pénze fogyjon, de az sehogy sem ment neki. Mikor palotát akart építtetni, annyira utána járt, hogy miből, mi úton és ki által lehet olcsóbban építtetni? Mikor vendégséget adott, úgy ki tudta válogatni a legszegényebb bojárokat s a mi a lakomához kellett, bor, hús, kenyér, méz és dudás, annyira kitelt saját tárháza és faluiból, hogy szinte kétségbeesék, ha arra gondolt, miként és mi úton tudták elődei iszonyú jövedelmeiket nemcsak elkölteni, hanem még adósságokkal is terhelni?

Ez megfejthetlen problema maradt előtte, s miután sokáig törte azon fejét, hogy mit kövessen el az vannak-e a tintahalnak parazitái rászaporodó pénzzel? Rozzant kastélyának nagy kiterjedésü kertje saját parancsára be lévén ültetve ha a belek férgekkel vannak eltömődve ritka és gyönyörködtető növényekkel, mint bazsalyikom, levendula, bárzsing, komló, vadsáfrány és uritökkel, mik felett egy béresből promovealt kertész viselte a felügyelést, egy esztendőben oly roppant a haj a férgek miatt kidőlhet termettek ugyanott, mint egy-egy akós hordó, hogy a szomszédság összecsődült bámulására és a a haj a férgek miatt kidőlhet hányiveti bojár százszor megesküdött, hogy ilyen derék tököt maga a török szultán sem látott soha életében!

Ez adta az eszmét Mihály úrnak.

További a témáról