Utód paraziták

Szürke légykapótirannusz fészekalja a barnafejű gulyajáró egy becsempészett tojásával A fészekparazita életmódot követő fajok számára rendkívül fontos, hogy a gazdamadár ne vegye észre, hogy fészkébe idegen tojás került, illetve ha netán észre is veszi, ne tudja megkülönböztetni az idegen tojást a sajátjaitól.

Ennek érdekében az egyes fészekparazita fajoknak többnyire viszonylag kevés gazdafaja van, és az általuk rakott tojások méretben és mintázatban is hasonlóak a gazdamadár jellemző tojásformájához. További sajátossága a utód paraziták fajoknak, hogy többségük fiókája gyorsabban és nagyobb méretűre nő, mint a gazdamadár fiókái nem ritkán már a kikeléssel is megelőzi a fészek többi lakójátezzel arra késztetve a szülőállatokat, hogy neki adják a legtöbb táplálékot, hiszen a fészekaljból ő látszik a legéletképesebb egyednek.

Emiatt a gazdamadár fiókái lassabban, nehezebben fejlődnek, és elég gyakori, hogy a gyorsabb növekedésű fészekparazita fióka ki is lökdösi őket utód paraziták fészekből, hogy több helye legyen a fészekben, illetve ne legyenek vetélytársai. Ha már a fészekparazita fióka kikelt, akkor a szülőmadarak rendszerint nem ismerik fel, hogy teljesen más kinézetű fiókát táplálnak, mint saját utódaik, hanem szívósan hordják a táplálékot a parazita fiókának, amely közvetlenül a kirepülés előtt, egyes esetekben akár már többször akkora is lehet, utód paraziták nevelőszülei például ökörszem által nevelt kakukkfióka esetében.

Ebből az egyedfejlődési stratégiából fakad, hogy a fészekparazita madárfajok zöme egy parazitált fészekbe csak egy tojást rak, hiszen máskülönben az egyazon fészekben együtt nevelkedő parazita fiókáknak egymással kellene rivalizálniuk a táplálékért, és egymás túlélési esélyeit csökkentenék. Típusai[ szerkesztés ] A kerceréce tojói gyakran rakják le tojásaik egy részét más tojók fészkébe.

A valódi vagy obligát fészekparazitizmus mellett — ez azokra a madárfajokra jellemző, amelyek utód paraziták raknak fészket és minden esetben idegen madarakkal keltetik ki, illetve neveltetik fel az utódaikat — létezik fakultatív fészekparazitizmus is. Ez esetben a parazita faj egyedei saját maguk is foglalkoznak utódneveléssel, de ha éppen alkalom kínálkozik arra, utód paraziták egy-két tojásukat idegen fészekbe csempésszék, és ezáltal a költés és az utódnevelés fáradalmait másokra hárítsák, akkor készséggel élnek a lehetőséggel.

Ez utóbbi szaporodási stratégia azt az előnyt is magában hordozza, hogy az egyed által nevelt fészekalj netán bekövetkező pusztulása esetén is marad némi esély néhány saját genetikai állományú fióka felnevelkedésére.

Cserregő nádiposzáta kakukkfiókát etet A fészekparazitizmus legjellemzőbb képviselői a kakukkfélékamelyek közül Magyarországon is gyakori faj a kakukk ; [2] utóbbinak jellemző gazdamadarai egyes bokorlakó erdei vagy nádi énekesmadarak, mint például a vörösbegynádirigó vagy éppen az ökörszem.

Általában költésparaziták a vidafélék és a csirögefélékilletve a mézkalauzfélék jó néhány faja is, a fakultatív költésparazitizmusra pedig a récefélék közt találni jellegzetes példákat. Ismert a költésparazitizmushoz hasonló életmód a rovarok körében például a darázsméheknél vagy a hangyaboglárkáknál és egyes halfajok között is, mint például a dominóharcsa Synodontis multipunctatus esetében.